Szeretet-újság
Forrás:
https://www.szentgellertkiado.hu/szeretet-ujsag

Szeretet-újság

Szeretet és szolgálat
[06-09]
kép

Szeretem ezt a szót, hogy szeretetszolgálat. Nagyon kifejezőnek érzem, mert a szeretet szolgálat nélkül csak érzelem, bizsergés, szentimentum, egy kis romantika, egy szó csupán. A szolgálat szeretet nélkül viszont csak kötelességteljesítés, hol ridegen, hol kevésbé ridegen eleget téve a kötelességnek. Egyik a másik nélkül bizony nem teljes, és nem is ér sokat.
Emlékszem, egyik ismerősöm nevetve, de el is gondolkodva mondta el, hogy tizedik házassági évfordulóján felébredve homlokon csókolta feleségét, és megvallotta neki: "Édes galambom, tudod, annyi éve élünk már együtt, és én éppúgy szeretlek most is, mint eddig." - Aztán így mesélte tovább:
"Feleségem felült, rám nézett, és megkérdezte:
- Igazán?
- Igazán!
- No, ha igazán, akkor ma te készíted el a reggelit, te hozod nekem az ágyba, te viszed a gyereket az óvodába, te mégy el a közértbe bevásárolni. Így valóban elhiszem, hogy nagyon szeretsz. Ja, és a szokásos három szál szegfű el is maradhat.
Ejnye, ejnye - folytatta a barátom -, igaza is volt, mert mindig három szál szegfűvel szoktam "letudni" a házassági évfordulót."
Nos, így függ össze a szeretet meg a szolgálat.
Mit jelent a szolgálat szeretet nélkül? Nem akarok senkit megbántani, kritizálni sem, tisztelet a kivételnek, de aki velem együtt sokszor megfordul kórházban, az tudja, gyakran "élőben" láthatja, saját bőrén tapasztalhatja, hogy mit jelent a szolgálat szeretet nélkül. Bizony, előfordul, hogy nagyon rendes, nagyon korrekt ápolónővérek mintha robotemberek lennének, úgy szaladnak egyik ágytól a másikig, ide szúrnak, oda szúrnak, ide repítenek egy kis orvosságot, oda egy kis ezt-azt... Nyolcaska, hol van, tizenegyeske, vegye be, ötöske, miért csengetett már megint...
Feküdtem én már úgy kórházban két hétig - egy igen rendes, mindent pontosan ellátó nővérnek voltam a tizenegyeske -, hogy ő soha még a szemembe se nézett, biztos nem ismert volna meg az utcán. Nem bántom őket, mert szegények agyonhajszoltak, megértem. De a gyógyuláshoz nemcsak gyógyszerek kellenek, hanem a betegek felé sugárzó szeretet is.

Gyökössy Endre: A szeretet nagykönyve című kötetből idéztünk. A kötet 50 fejezetében mindent megtudhatunk a szeretetről. (keménytáblás, 336 old., 4800 Ft)

Az újság megtekintése ITT ( PDF)

További információ a könyvről ITT

Megvásárolható a Szeretet Könyvesboltban:

1053 Budapest, Kossuth L. u. 1.
Nyitva vagyunk: Hétfőtől péntekig 10-18 óráig
​Telefon: 06/20 92 888 88 vagy 06/1 266 61 61

e-mail:a@szentgellertkiado.hu

webáruház: www.szentgellertkiado.hu

Keresztény Atikvárium ITT